Óda a homokos lóról (A homokos ló éneke)
Alszom, fekszem, lélegzem
Érzem, lassan végem
Nincs többé álom, de valóság,
csak bánat, s csalódás.
Hova tovább én ezt nem
Folytatom, de régen
Nem nyílnak már bennem a rózsák,
A ló jó, a ló más.
Rózsaszínű sörényem,
lengedez a szélben.
Szívem és négy kőkemény patám
Csődör után dobog.
Én homár görényem,
Amit elbeszéltem.
Neked míg ló-tested vizslatám
Mindjárt hátast dobok.
Te ló, te gyönyörű ló,
Bárcsak lennél enyém!
Ám habtested árnya tova leng.
Jöjj enyhítő halál!!
Eltűnt a tavalyi hó,
Ifjú testem egy rém
Szállta meg - bennem szürkén mereng,
S szívemben mélyen hál...
Lelkem mélyén sírva
Várom, hogy felolvadjak
Nyálas soraimban, hogy szívem
Elnyelje emléked.
Elköltözöm a sírba,
Hogy ott elrohadjak.
És fel ne forrjon agyvizem
Mert nem látlak téged.
Szívem csücske, paripám!
Enyém hát nem lehetsz!
Az Elysium zöld mezején,
Talán találkozunk.
Akkor bezzeg elém állsz
Büdös számra lehelsz:
Miért itt, eme helyen? - kérdem én.
Csupán álmodozunk.
Írta: Kézi Krisztina, Magyar Ágnes, Nyerges Gábor és Buk Balázs; időszámításunk szerinti 2006. év December hó első napján, 5., 6. és 7. órában.
Íródott: Bagisztamor strófaszerkezetben, mely unikum a világ költészetében. Az új szerkezet születésének dátuma megegyezik a mű születésének dátumával.
Köszönet a rendelkezésre bocsátásért Buk Balázsnak aki Áron is, de ezt nem veszem tudomásul.