Szóval mikor azt álmodod, hogy valakivel közlöd, amit anno tapintatból nem, hogy tudniillik, nem szeretted és bármily hihetetlen, azonnal, hiba nélkül elfelejtetted és hogy csak annyiban más, mint aki eddig a legrosszabb volt veled, hogy õ egyszerre volt gonoszabb és jelentéktelenebb, mindezt emelt hangon, mégis fojtott indulattal, inkább higgadtan, mint érzelmesen, majd faképnél hagyod, rágyújtasz, kocsiba (?!) pattansz és elmész egy hónapra valahova az isten háta mögé, vidékre, nem fogadsz hívásokat, esemeseket, leszarod a méljeidet, a fészbukot a tanulmányi és munkabeli kötelezettségeidet és csak úgy éled az életed, normálisan, épen.
Töprengek, hogy mindezzel most, tudat alatt vagy fölött, tök mindegy, mondani akarok-e valamit magamnak.
