Aki már ismeri ezt a blogot, tudhatja, mikor fordulok ehhez a felülethez ún. komoly kérdések ügyében: akkor, ha jóformán senki sem ért velem egyet (esetek többsége) de mégis tartom annyira fontosnak a dolgot, hogy leírjam. Kezdjük akkor az elején. Stohl Andrást eddig ahányszor láttam, szar színésznek találtam. Tisztességes mesterember, aki nem túl nagy, nagyjából két-három dologra kiterjedõ palettáján igyekszik lavírozni, de azért olyan bõdületesen sem szar soha, egyszerûen semmi különös. Persze Stohl akkor lett érdekes, mikor elõször lement kutyába a tévének (vagy legalábbis elõször nagyon) és elment a mittudoménmelyik valóságsóba konferansziének (elnézést a kifejezés jelentéstartamának ilyen szintû develválásáért). Most hagyjuk is a szokványos értelmiségi hõbörgést, hogy a valóságsó, mint olyan, a pokol kénköves tüzének felszínre törése, hogy módszeres és szervezett néphülyítés (amúgy az) stb stb egyrészt mert - bár igaz, ilyen csak a tengerentúlon akad és ott is kevés - nem mind ilyen, másrészt mert ez most nem vág ide. Stohlban akkoriban nem is az volt ijesztõ, amit csinált, hanem ahogy. Mert bármilyen is legyen, mégiscsak színész, jobb sorsra is érdemes, középszerû tehetséggel megáldott mûvész, aki kidagadt erekkel, a felspannolt idegállapottól kigúvadt szemekkel, torkaszakadtából ordítja a mellette vigyorgó miniszoknyás kurva (ismételten elnézést a kifejezés jelentéstartamának ilyen szintû develválásáért) oldalán feszítve, hogy most épp Pongó, vagy Tüncike szart-e bele a mosdóba és emiatt kiszavazzák-e a végén a bentlakók. Innentõl kezdve Stohl András neve - és talán nem is egyedül csak - számomra egyet jelentett a szar legmélyebb rétegeivel. Azóta persze sok víz lefolyt a lefolyóban, a szarnak olyan, egészen új tektonikus szintjei kerültek felszínre (Mónika só, Gyõzike, Fekete Pákó, hadd ne folytassam), amikhez képest már szinte fel sem tudjuk idézni, mi is zavart minket anno annyira Stohlban. Stohlban, aki azért többnyire visszatért a kaptafához, igyekezett minél kevesebb tévével és minél több színházzal valamelyest még helyrehozni a szénáját (vagy elõbbibe egyszerûen csak nem hívták már, ki tudja), ami olyannyira sikerült neki, hogy még nálam is - holott hozzám képest nemfelejtés dolgában az elefánt smafu - kezdett újra az olcsó és mindenre kapható kertévés prostituált kategóriájából visszakerülni a középszerû/középszar színész kategóriába. A Tûzvonalban megint más kérdés. Ez a mûsor volt azt hiszem, az, amelyikbõl a legtöbbet megértettem Magyarország pillanatnyi helyzetébõl. Mert hát a sorozat egy merõ szar, ez nyilvánvalóan nem is kérdés. A történet a nevetségesen gagyi/életszerûtlen/stb és a túlkomplikált/kibogozhatatlan/érthetetlen végletek közt sodródott, a költségvetés minimalitása miatt a legnagyobb szabású akciófilm-effekt kb az volt, ha Bordás õrnagy asztaláról leesett a tûzõgép, az osztottképernyõ szemérmetlenül lenyúlva a huszonnégytõl stb. A színészek viszont - már ahol a forgatókönyv és a rendezés hagyta õket - többnyire egész szórakoztatóan, hitelesen hozták a figurákat. Még Stohl is. Én rendszeres nézõje voltam a Tûzvonalbannak, talán csak a legutóbbi évadot hanyagoltam, mivel a) tanulnom kellett b) jobbat néztem a gépen c) volt könyv a kezem ügyében d) már úgyis az elejétõl fogva szart sem értettem, erõlködni meg nem kívántam - ez utóbbin lehet, segített volna, ha nem ugyanolyan majdnem minden rosszember. Mikor még néztem a Tûzvonalbant, nem tagadom, azért néztem, hogy röhögjek. Ugyanazért, amiért képes vagyok többórányi Szomszédokat is megnézni adott hangulat esetén, sõt, ugyanazért, amiért - legalábbis az elõválogatók erejéig - életemben elõször még a Megasztárt is megnézem (feltehetõen így a szakdolgozat és a szakzárás környékére olyan nagy nyomást okozott az agyam megfelelõ kamrájában a túlzásba vitt mennyiségû magaskultúra, hogy muszáj valamivel kiegyenlítenem). Ennek ellenére szerettem a Tûzvonalbant, még valami lakossági beadványt vagy mit is aláírtam a neten, mikor az idióta emtévé elkaszálta (ha a két nagy kereskedelmi minõsíthetetlen szappanoperáit most nem számoljuk - márpedig méltatlanság okán nem tesszük -), az ugyancsak minõsíthetetlen Életképek c., elsõsorban fájdalommentes eutanáziához ajánlatos újabb Horváth Ádám-mestermûvet leszámítva ez volt A Magyar Sorozat, erre mit tesz az elvben a közt szolgálni hivatott televízió? Hát persze, hogy leveszi mûsorról. (Horváth Ádám közönséget molesztáló rémálma természetesen mondanunk sem kell, marad, mi több, ismétlik is, orrba-szájba.) A Tûzvonalbant megmenti a Duna (sokadik jópont oda, kösz), a negyedik évadot már forgatják. És itt érkezünk el máig. Hadd ne részletezzem Stólbuci bûnügyi lajstromát, annyian megtették már és ez különben is a bulvár reszortja. Amit azonban ezzel az - még egyszer mondom, nem gyõzöm hangsúlyozni - általam amúgy nem kedvelt és nem is túl sokra tartott színésszel mûvelt a saját szakmája a pillanat töredéke alatt: egyszerûen gyomorforgató. És most nem arról beszélünk, hogy elvették Bucitól az X Faktor (az lett volna, ugye?) mûsorvezetését, az a mûsor legjobb tudomásom szerint még be sem indult, meg hát - bár nyilván nem erre törekedtek - még szívességet is tettek neki, hogy nem hagyták, hogy újra hülyét csináljon magából a fél ország elõtt. Ezzel még nincs bajom. De mi az, hogy valakit ittas/(drogos?) vezetésért, okozott balesetért stb. kirúgnak a saját sorozatából? Mi az, hogy leveszik mûsorról a darabokat, amikben játszik? Stohl András bûntényt követett el, nyilvánvalóan nem szándékosan, hanem hülyeségbõl, gondatlanságból, egyszerûen fogalmazva: mert egy fasz. Ettõl még azonban nem lesz kevésbé jó vagy rossz színész. Szakember. Stb. A szakma nem az erkölcsrendészet és nem is szabadna összekevernie magát azzal. A szakma járjon el szakmai szempontok szerint, jöjjön rá, ha Stohl nem elég jó (márpedig nem az), de mint - nagyon pályakezdõ költõként, nagyon-nagyon szegrõl végrõl (kb mint a grizli és a mosómedve) mégiscsak kollégája - kikérem magamnak, amit Stohl Andrással mûvelnek. Stohl méltó büntetését, amit - ezt egy percig sem tagadnánk - nagyon is megérdemel, majd kiszabja - remélhetõleg kellõ szigorral eljárva - az illetékes bíróság. Ez a módszer, miszerint a meggyengült, megroggyant egyedet körbeálljuk és addig ütjük, amíg nem biztosak lehetünk benne, hogy épp nem áll módjában megvédenie magát, nos ez sajnos ízig-vérig magyar dolog. Tipikus kis irígységtõl, fukarságtól és megannyi komplekszustól szenvedõ hazánkban. És végezetül: ki gondol a nézõre? Tegyük fel, akad olyan szerencsétlen lény - és elhihetjük, akad, nem is egy -, akinek a Tûzvonalban valóban jó szórakozást és teljes mértékû kikapcsolódást jelent. Ezek az emberek lettek elsõként leszarva, mikor a sorozat készítõi?/csatorna vezetõi?/talán is-is úgy döntöttek, secpec lecserélik hõn szeretett Bordás õrnagyukat, hogy kvázi õk is kellõen elhatárolódjanak ettõl a züllött és egyszemélyes morális fertõként funkcionáló személytõl (aki most nem azért bûnhõdik, amit tett, csak mert lebukott vele - érdekelne, hogy az õt elítélõ, moralizáló erkölccsõszök közül még hányan bukhatnának le ilyen és hasonló dolgokkal). A nézõ dögöljön meg. Az erkölcs a lényeg, nyilván. Még jó, hogy ilyen erkölcsös országban élünk, különben még mi lenne itt.