Január elején abban az örömteli élményben részesülhettem, hogy nyelvtörténetből vizsgáztam. Mikor utolsó előttiként sorrakerültem, pár perccel a vizsga megkezdése után megszólalt a tűzriadó. Természetesen ha választani kéne rongy életem és a nyelvtörténet (mint később megtudtam) alulról négyesem között még szép hogy az utóbbira esne a voks, szóval nem nagyon tiltakoztam, mikor a Tanárnő azt indítványozta, hogy ne foglalkozzunk túlzottan a hangos izével (a hangos és furcsa hangok egyetemszerte egyértelműen tűzriadót jelentenek, vagy azt, hogy a HÖK megint a folyosón bulizik), majd elmúlik. Mikor kijutottam a vizsgáról és már eloltották a menzán kicsit megszenesedett darab pirítóst, nem tudom, mások hogy szeretik, szerintem még jó is rajta az a kis pörk, megpróbáltam ugyebár hazajutni oltalmazón magamhozölelve az indekszemben lapuló drágafágomat, megszerezhetetlennek hitt és hát tényleg nem sokon múlott nyelvtörténet négyest. Nos, a dolog nem volt túl egyszerű, tekintve, hogy (nyilván a költségtérítéses hallgatók SWAT kommandókkal és a legspeciálisabb VIPtűzoltó egységekkel történő kimentése után) az összes folyosó közi ajtó (elektromos vezérlésűek, naná) bezárult magától és pár gondos kéz a teljes Múzkáerté négyen lévő két bejáratból az egyiket ugyancsak lelakatolta (nyilván miután még épp sikerült amolyan bölcsész dzsekbauerként kisurrannom, a másikra is lakat került). Nos, mivel nem feltételezném, hogy szeretett Kis Hazám, az egyetembegyetem nem követne minden eljárásakor szigorú és pontos szabályokat, arra a megállapodásra jutottam, hogyha az az enyhén megpörkölt pirítós tényleg pusztító erdőtűzvész meg minden lett volna, akkor is ugyanez az egyetemet lezáró, ELsődleges Tűzvészhelyzetségi Protokoll lépett volna életbe. Na, hess a kulisszák mögül, mára ennyi.