"Eljött az idő, hogy leszámoljunk a közönséggel"
beszámoló a Krétakör legújabb előadásáról
A modern művészet virágzó fellegvára, a KRÉTAKÖR színház legújabb előadását tegnap mutatta be a régi-új társulat - nézők híján - saját magának. A Szartér János rendezésében színpadra állított Háromegésztizenkétszázadik Rihárd ugyanis tegnap megérte jubileumi első előadását.
A darab modern felfogását híven szemlélteti, hogy a rendező koncepciójában (bár érdemben nem szándékozik felülírni a shakespeare-i mondanivalót) nyolc ló és egy tubus fogkrém játssza Rihárdot, akinek az előadásban nem saját csúfsága, hanem a nevéből kifelejtett cé betű a legnagyobb problémája, mely így egyszersmind a dráma mozgatórugója is lesz. Külön érdekesség, hogy IV. Edward királyt Eszenyi Enikő jobb combja alakítja. "Nagy kihívás volt számomra Eszenyi Enikő combját rendezni, annál is inkább, mivel először a bal mellét kértem fel Edward életrekeltésére, de csak Dorset márkit vállalta. Ezek után jutott eszembe a jobb comb, ami egyből el is fogadta a szerepajánlatot." A darab cselekménye nem sokat változott a klasszikus előadásokhoz képest. Talán csak annyi a különbség, hogy Szartér rendezésében Rihárd jó ember, így nincs konfliktus a műben. "Ósdi és elavult fogás, hogy minden darabot telegyömöszölnek ezekkel a hülye konfilmusokkal, sokkal eredetibb, ha a színpad a béke szigete és a belső tusák inkább a közönségben zajlanak. Maga a tény, hogy meg mertünk csinálni egy előadást, amiben minden színész végig a színpadon van, méghozzá utcai ruhában és tulajdonképpen nem csinál semmit (a színpadkép előterében pedig Rihárd búslakodik az elveszett cé után), a legnagyobb fegyvertény az elmúlt százötven év magyar színjátszásában. Persze nem akarom túlértékelni magam és biztosan lesznek jópáran, akik nem értik meg a lényeget és még mindig hiányolni fogják a komtfirmusokat, de az ilyen értelmiségi fanyalgásokkal én nem foglalkozom" - mondja Szartér János. Bár a tény, hogy Henriket, Richmond grófját senki se játssza, elsőre meghökkentő lehet, végülis igen eredeti ötletnek bizonyult. Az érzés, hogy Henrik bárhol feltűnhet a darab során (és végülis sose lehet tudni, hogy hol van), csak még hátborzongatóbbá teszi a hat és fél órás előadást.
A másik újítás, amit talán nem fognak díjazni a színikritikusok, a közönség hiánya. "Úgy gondoltam, eljött az idő, hogy leszámoljunk a közönséggel. A színjátszás ugyanis sokkal bensőségesebb, intimebb dolog annál, hogy vadidegen, a művészi üzenetből mit sem értő emberek számára kiteregessük. A darabnak mindössze egy közönség előtti előadása lesz, május kilencedikén egy rendhagyó fellépés keretében egy temetőben játszunk a halottaknak. Belépőt nem szedünk." Mint megtudtuk a rendezőtől, a szereposztásban a kezdeti próbák óta mindössze egy változás történt: a püspököt korábban alakító fél pulykacombot a világosító megette, így most (meghatározatlan ideig) egy snickers csoki helyettesíti.
Aki még nem látta az előadást, feltétlenül hallgassa meg, mivel a közönséget a terembe nem engedik be, azonban az ajtón keresztül egész sok beszélgetésfoszlány kihallatszik és a szerencsésebbek a kulcslyukon keresztül akár vizuálisan is betekintést nyerhetnek ebbe az emelkedett, és modernitásában is hagyományőrző művészi aktusba.
Jó szórakozást.
(Szartér János (és Shakespeare) :
Háromegésztizenkétszázadik (3,12.) Rihárd
Krétakör)
